Pszichológiai napok tizedszerre: a kölykök oxigénigénye, felszakított sebek, táncoló testek, nyüzsgő aktivisták és marketing egyszeregy.

Mivel nem jártam az utóbbi kilenc Pszinapszison, és pszichológus sem vagyok – bár agyon pszichologizálom magam, ahogy azt illik –, kötelességtudóan elolvastam a fesztival.net tavalyi bevetettjének tudósítását (amiből eltűntek a képek, ezúton is kéretik valakitől, aki átlátja a honlap működését, hogy próbálja meg előkeríteni őket).

.

Ennek megfelelően aztán az elején semmiféle meglepetés nem ért, mindent olvastam már előre, a legegyszerűbb lenne, ha idemásolnék néhány bekezdését tudósítás gyanánt, pörögne akkor az intertextualitás, minden úgy volt ahogy lennie kellett, az Almássy térre kellett menni, dohányozni (szerencsére) továbbra sem lehetett, és továbbra is kedvesség, nyüzsgés, jó csajok, előadások, műhelyek, puffok, teázó, hangulat, meg könyvek, és rendelhetsz dvdt is, ha nem lettél volna benn valamelyik előadáson, de érdekel

Miután sikerül elkerülnünk, hogy két csaj bulikon való óvszerosztogatásra szervezzen be minket, kapásból Vekerdy Tamás Iskolaundor – avagy miért ölik és hogyan ölik meg a lelkesedést? című előadására rombolunk be, teli a terem, már csak a földön van hely. Nos, ez az az ember, aki a tavalyi tudósítónkat láthatólag kiakasztotta, mivel hogy "joviális modora" van, "az előadás tele van tűzdelve idézetekkel", és "úgy árulja ezeket a történeteket, mintha a közönség jó része eddig nem ismerte volna őket". Szerencsére mindez elmarad, bár a modora gondolom ugyanaz, de most nem kultúrtörténeti utalások képzik a poénok tárgyát, hanem a szülői és tanári cseszegetés imitálása, ami Vekerdy stílusában hihetetlenül abszurdnak és groteszknek hat, nem is lehet érteni, hogy ebbe az univerzumba hogyan illik ez, és hogyan voltak képesek ezek a tanároknak nevezett frusztrált és barbár állatok ennek kitenni minket. Nyilván ennek az érzékeltetése a cél, sikerül is, mindenki felszabadultan nevet, néha kicsit a múltba révedünk, hiába, mindannyiunkon átment a közoktatásnak nevezett gőzhenger.

Sorakoznak az érdekes tények: a mai iskolához való jó alkalmazkodás betegít, és mivel a lányok jobban alkalmazkodnak, nekik több ilyen panaszuk van (a konformizmus elnyeri méltó büntetését, nyugszom meg); egy gyerek 4-5 órás rohangálással és üvöltözéssel tudja elég oxigénnel ellátni az agyát, ez lenne az oka a végtelen tanórákba kényszerített kölykök rosszalkodásának; hogy a tanár tananyag iránti lelkesültsége statisztikailag kimutathatóan számít abban, hogy hosszú távon végül mennyit tudnak a diákok, hogy a kicsik nem képesek 45 percet figyelni (na jó, erre amúgy is emlékeztem) ésatöbbi. "Semmilyen módon nincs tudomásul véve, hogy az iskolába gyerekek járnak" vonja le a konklúziót Vekerdy. Kiáll a Waldorf és egyéb maibb alternatív sulik mellett, szemben a porosz rendszerrel, ami méretre vágott alattvalókat gyárt. Mindenesetre optimista, szerinte az új érettségi a követelmények megváltoztatásával mintegy felülről számolja fel ezt a rendszert.

A kérdések a szülők szerepe felé irányítják a témát, Vekerdy szerint nekik fel kell vállalniuk a távolságtartást az iskolai elvektől, nyugodtan elmondhatják a gyereknek, ha nem értenek egyet az ott kapott "neveléssel" – a lényeg hogy a szülő biztos, stresszmentes háttér legyen.

Az előadás után újra vérző gyermekkori sebekkel és a világ állása felett érzett borongós hangulatban próbáljuk elfoglalni magunkat; ki akarjuk próbálni a grafológiát, de arra már előbb jelentkezni kellett volna. Végül Sas István előadására zuhanunk be, aki a reklámok működéséről magyaráz, nem különösebb reflektáltsággal, pusztán elmondja, hogy milyen stratégiákat követnek az emberek elérésére a kreatívok, az előadás mint olyan tulajdonképpen értékelhetetlen és értelmezhetetlen, lehet hogy ez valami közismereti anyag pszichológushallgatóknak, de akinek minimális ismeretei vannak a reklámszakmáról, annak ez egy ezerszer átrágott egyszeregy.

Nézegetjük még a szabdtánc-műhelyt, meg a görög táncházat, aztán lassan elcsorgunk, holnap úgy tűnik meglehetősen párkapcsolatcentrikus nap lesz, meg a Csillag magyaráz majd az ökofeminizmusról, menjetek rá el, lehet még a patriarchátusba jókorákat rúgni nagy élvezettel.

 

Istvánffy András